A brazíliai gabonatermesztő gazdálkodók támogatása

A 20. század közepére a Cargill megerősödött, és készen állt globális jelenlétét tovább bővíteni azzal, hogy belép a dél-amerikai piacra. Amikor 1948-ban lehetőség adódott erre, a Cargill elnöke, ifj. John MacMillan élt is vele.

A dél-amerikai piacralépés a kezdetektől fogva rendhagyó lépés volt a Cargill számára. Az International Basic Economy Corporation (IBEC), melyet Nelson Rockefeller hozott létre arra, hogy az életszínvonalat az üzleti tevékenység segítségével javítsák, megkereste ifj. John MacMillant, felajánlva az együttműködést. Az ifjabb John MacMillan megragadta a lehetőséget, mivel meglátta benne az esélyt arra, hogy kiépüljön hivatalos jelenlétük a dél-amerikai térségben. A két vállalat közösen létrehozta a Cargill Agricola e Commercial S.A. (CACSA) vállalatot.

Az új vállalat megalapítását követően a partnerek elkezdtek azon dolgozni, hogy megoldást találjanak a brazíliai gabonatermesztőket régóta sújtó problémára: a kukoricatermés elégtelen tárolás miatti veszteségére. A kukorica igen keresett volt a tápértéke miatt, de amiatt is, mert a kukoricaőrlés termékek széles választékát tudta előállítani a keményítőktől kezdve egészen a szirupokig és textiltermékekig. A termény védelmére és a szállítás megkönnyítésére tett erőfeszítés részeként a CACSA felépített két magtárat (gabonaelevátort) (egyet a São Paulo állambeli Ourinhos városban, a másodikat pedig a Paraná állambeli Arapongas városban). Ezek a szerkezetek a gazdálkodók számára bőséges tárolóhelyet biztosítottak, lehetővé téve számukra a termény védelmét a gabonaférgektől (zsizsikektől) és egyéb káros tényezőktől, valamint a terményük értékesítésének késleltetését az árak növekedéséig.

A tárolás javítása mellett a CACSA a Brazília két vasúti rendszere közötti összeköttetés fejlesztésére összpontosította erőfeszítéseit. A vállalat a két vasúttársasággal közösen dolgozva olyan megállapodástervezetet fogalmazott meg, amely lehetővé tette a gabona berakodását az egyik vasútvonalon, majd szállítását a másikon, az átrakodás jelentette plusz erőfeszítés nélkül. A gyorsabb gabonaszállítás támogatása érdekében a CACSA közvetlen vasúti vonalat is létrehozott arra a helyre, amely a későbbiekben Dél-Amerika legforgalmasabb kikötőjévé vált: Santos városába.

A CACSA gabonaiparra gyakorolt pozitív hatása ellenére a szállítással és a kormányzati előírásokkal kapcsolatos egyéb problémák, valamint a határidős ügyletek piacának hiánya korlátozta a nyereségességet. 1957-ben a Cargill eladta az érdekeltségét és kivonult a brazíliai piacról.

Bár a CACSA erőfeszítései rövid életűek voltak, de ezek alapozták meg a vállalat jövőbeni sikerét Brazíliában. Az ország egyedülálló kihívásait és lehetőségeit jobban megértve a Cargill 1965-ben sikeresen tért vissza, egy nyereségesebb hibridkukorica vetőmagot bevezetve.

A korai nehézségek ellenére ifjabb John MacMillan döntése a dél-amerikai terjeszkedésről sikeresnek bizonyult, hiszen a Cargill Brazília legnagyobb mezőgazdasági vállalatává vált. Napjainkban a vállalat évente több millió tonna fenntartható szóját exportál az Amazonas folyó mentén, Santarémben épített csúcstechnológiájú gabonatermináljából. Brazília egyik fő élelmiszer-termelőjeként és Latin-Amerika legnagyobb kakaófeldolgozójaként a Cargill Brazília közel 160 városában rendelkezik üzemekkel, raktárakkal, kikötői terminálokkal és fiókirodákkal. Az erőfeszítéseiért a brazil állam elismerését elnyerő Cargill vállalatot az ország legjobb fogyasztási termékeket kínáló vállalatának nevezték ki 2012-ben.