A stabilitás megtalálása a nagy gazdasági világválság idején

Amerika vidéki területeit súlyosan érintette a nagy gazdasági világválság, az 1929-es tőzsdekrachhal kezdődő kiterjedt és hosszú gazdasági visszaesés. Több éven keresztül a Cargill finanszírozta a független magtárakból álló hálózatát.

De 1933-ra egy banki moratórium annyira megnyirbálta a hiteleket, hogy a Cargill is hitelválsággal találta szemben magát. A terményárak több mint 60%-kal estek vissza, és a független magtárak tulajdonosai közül sokan gyors ütemben haladtak a csőd felé.

Ifj. John MacMillan, aki akkoriban a vállalat vezérigazgatója volt, felismerte, hogy az érintett magtárak „meglepően olcsón” megvásárolhatók lennének. De mások úgy vélték, hogy rossz fényt vetne a Cargillra a vidéki közönség szemében a magtárak megszerzése ilyen alacsony áron, különösen, hogy a vállalat már évtizedek óta szoros kapcsolatban volt a gazdálkodókkal és beszállítókkal. Austen Cargill, az alapító W. W. Cargill legfiatalabb fia megértette, hogy milyen fontos a közösség a Cargill számára, és segítette ifj. John MacMillant egy olyan megoldás kidolgozásában, amellyel az egyének megtarthatták a vállalkozásukat.

A vállalat bemutatott egy olyan adósságkezelési tervet, amellyel az üzemeltetők ismét talpra állhattak, és végül folytathatták a tevékenységüket. A tulajdonosok teljes eszközállományukat eladják a Cargillnak, és az abból származó bevételt a fennálló tartozásuk kiegyenlítésére használják fel. A teljes összeg visszafizetésével eszközeik ismét visszakerülhetnek a tulajdonukba.

Ez reménysugárt jelentett a nehéz időkben. Szinten minden megkeresett tulajdonos (összesen 79) elfogadta az ajánlatot, és a magtárakat átnevezték „közösségi magtárrá”. A zűrzavaros gazdasági időszakban a vállalat régóta fennálló jó híre megszilárdult, és hosszú időre kialakult a hűség a Cargill és a mezőgazdaságból élők között.