Lehetőségeket teremteni az alkalmazotti elkötelezettség érdekében 

Pedro Ramos négy éves volt, amikor a családjával a mexikói Guanajuatóból az Egyesült Államokba költözött, az előrelépésről és boldogulásról szóló sok színes álommal megrakodva. Ramos jelenleg a Cargill frionai (Texas) marhahúsüzemének front office részén dolgozik helyettes humánerőforrás-menedzserként. Hogy hogyan jutott el idáig? Igazán inspiráló történet ez a lehetőségek felismeréséről és megragadásáról, valamint arról, hogy soha nem szabad megelégedni a második legjobbal.

Az Egyesült Államokba frissen megérkezett bevándorlóként Ramos édesapja, id. Pedro egy texasi farmon talált kisegítő munkát. 2005-ben id. Pedro munkát kapott a Cargill vállalatnál, a frionai marhahús-feldolgozó üzem feldolgozó részlegében. Az állás jó, stabil fizetést biztosított, így a Ramos család gyökeret tudott verni Texas állam kinyúló északi részének kis szarvasmarha-tenyésztő városában.

2006-ban Pedro a családjából elsőként elvégezte a középiskolát, majd 2007-ben beiratkozott a West Texas A&M Egyetemre, eltökélve, hogy diplomát szerez. A nyári szünetek alatt félállásban a Cargill vállalatnál dolgozott: először a feldolgozórészleg felsöprését végezte, négy további nyár során pedig számos egyéb munkát is kipróbált az üzemben.

Miután lediplomázott, a Cargill teljes állást ajánlott Ramos számára termelési munkatársként. Az elkövetkező 18 hónap során az üzleti tevékenység minden területét megismerte a beszerzéstől és feldolgozástól kezdve a speciális vágásig és a szállításig. Amikor a HR-osztályon megüresedett egy hely, az üzem vezetője azonnal Pedróra gondolt.

„Pedróban van valami rendkívüli” – mondja róla Matt Leu, a Cargill frionai üzemének vezetője. „Soha semmit nem vett magától értetődőnek, és soha nem várta el, hogy bármit is ajándékba adjon neki az élet. Tudja, hogy meg kell ismernie a különböző pozíciókat, hogy tapasztalatot gyűjtsön és új dolgokat tanuljon. Tisztában van vele, hogy ha a vezetői pozícióhoz szükséges magatartást mutatja, akkor kap lehetőséget.”

Ma, amikor Ramos végigsétál a frionai üzemben, az alkalmazottak hangosan üdvözlik őt, ő pedig – néha angolul, gyakran spanyolul – válaszol, mindig a rá jellemző széles mosollyal. A munkatársai szívből örülnek, hogy „egy az övéik közül” feljutott az üzemből a front office-ba.

„[Ez] annyira fontos, hogy legyen egy Pedrónk” – magyarázza Leu. „Képes rá, hogy kapcsolatba lépjen az emberekkel, és hamar kialakít velük egy bizalmas légkört. Az emberek megnyílnak előtte, és őszintén elmondják a véleményüket. Fantasztikus az a képessége, amivel ezt eléri. A készségeivel és a képzettségével mindezt olyan lépésekre válthatja, amelyek még sikeresebbé teszik az üzemet.

A HR-osztályon betöltött pozíciója keretében Ramos képviseli a Cargill vállalatot az egyetemi állásbörzéken, ahol korábban maga is a jövőjéről tűnődő diákként járkált. Szeret arról mesélni a hallgatóknak, hogy a Cargill milyen lehetőségeket biztosított a számára, és arról, hogy mi mindent tanult meg egy hatalmas globális agráripari vállalatnál dolgozva. „Ha valaki jól bánik velünk, azt szeretjük másoknak is elmesélni” – mondja Ramos. „A diákok, akikkel beszélgetek, ugyanazokat a lehetőségeket keresik, amelyekre én is vágytam, amikor én voltam az ő helyükben. Szeretnék tudni, hogy mit kínál a Cargill. Számomra lenyűgöző, hogy beszámolhatok az összes lehetőségről.”

„Ez a vállalat gondoskodik a dolgozóiról, azok fejlődéséről és elkötelezettségéről. Aki keményen dolgozik, az bárhová eljuthat, ahová csak szeretne.”
– Pedro Ramos, helyettes humánerőforrás-menedzser, Cargill

Most, tíz évvel később a Cargillnál végzett munka családi ügy: Ramos édesapja még mindig itt van. Az édesanyja, Rosa a feldolgozó részlegben kezdte, fiútestvére, Omar és leánytestvére, Anayeli pedig szintén a marhahús-feldolgozó üzemben dolgozik.

Amikor megkérdezzük, hogy mit gondol a lehetőségekről, amelyeket a Cargill vállalatnál kapott, Pedro elgondolkodik és nagyon szerényen ennyit mond: „Amikor a Cargill frionai üzemére gondolok, amikor az alkalmazottainkra, a családomra, és mindarra a támogatásra gondolok, amit [kaptam], csak hálát és lelkesedést érzek. Az út, amit [megtettem] ennek a létesítménynek a szeretetéből, az olyasmi, amit soha nem [fogok] tudni szavakkal leírni.”